Több tucat villanybusz érkezik a budai agglomerációba
Budakeszi és Budaörs irányába fognak közlekedni.
Budakeszi és Budaörs irányába fognak közlekedni.
Most a Debreceni Egyetemmel is összefog a fejlesztésben.
A főpolgármester szerint a kormány több esetben is meggátolta, hogy új járműveket vegyenek.
Dízelüzemű buszokat cserélnek le a lengyel gyártmányú elektromosokra.
Miként lett Lengyelország az e-buszozás egyik fellegvára Európában?
Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
Trolik helyett elektromos buszok beszerzését támogatja a kormány Szegeden, de a korábban adott pénzt visszavette.
Hiába hirdette meg klímavédelmi programjában Orbán Viktor, hogy 2022-től már csak az elektromos autóbuszok vásárlását támogatja az állam, a nagyvárosoknak azután is inkább megéri majd dízelbuszokat vásárolni. Ráadásul a hazai e-busz gyártók jelenleg képtelenek lennének teljesíteni a kormányzati ígéreteket.
A helyi közösségi közlekedés szolgáltatására önálló céget alapított Paks önkormányzata.
Tíz tisztán elektromos jármű beszerzéséről állapodott meg a polgármester és a lengyel Solaris Bus & Coach S.A.
Kolozsváron már a jövőre a forgalomba állhat a jármű, igaz, csak tizenkét utast tud szállítani.
Palkovics László pedig újabb fontos területet vehet át, ezúttal Varga Mihály pénzügyminisztertől.
Ráadásul ezt a buszt nálunk gyártják egy kínai autógyár termékeként.
A költség 500 milliárd forintra tehető.
A kormány 3000 elektromos buszt vásárol, a budapesti dugódíj bevezetését viszont nem támogatja.
Ezt Gulyás Gergely jelentette be a kormányinfón. Azt mondta, a kormány döntött is a finanszírozásról.
2024-ben olimpia lesz a városban, addigra lényegében ki akarják pucolni a városi forgalomból a hagyományos buszokat.
A kínai BYD gyártó járműve 27 méteres.
Münchenben bukkant fel az elsőre inkább viccesnek tűnő szerelvény.
Kaprunban hordja az utasokat a faluból a sífelvonóig.